Bejegyzések

7.nap -Hazaút

Kép
Az utolsó napon, pénteken a kényelmes reggelizést követően összepakoltunk, és elindultunk Firenze központjába. 13.00 órakor indult a vonatunk, addig volt időnk még egy utolsó sétára, vásárlásra. A pisai vasútállomáson átszálltunk egy hipermodern önvezető vasúti szerelvényre, ami pár perc alatt a reptérre ért. A repülő pontosan indult, tele volt, főképp olaszok jöttek Budapestre. Mind a 11-en szerencsésen hazaérkeztünk. Csodálatos, minden szempontból tartalmas utunk volt. Köszönjük Erasmus!

6.nap - Pisa

Kép
Egy lenyűgöző vendéglátóipari és turisztikai iskola vendégei lehettünk ma. Képzeljetek el egy piaci igényekre épülő, diák központú, gyakorlatorientált intézményt, nevezetesen a Giacomo Matteottit. Kísérő tanárunk Francesco Romano, és minden kedves kollégája, valamint az igazgató is végtelenül szívélyes fogadtatásban részesített minket. A gyakorlatot teljesítő diákok és a teljes körű ellátás is 5 csillagot érdemelnek. Nehezen, de elbúcsúztunk, annak tudatában, hogy mielőbb viszontláthatjuk ezeket a lelkesítő embereket. Persze, valóban van egy ferdetorony a bájos Pisa másik oldalán, természetesen nem hagytuk ki. 

5.nap-A farm, ahol élnénk

Kép
"Ennek a földnek nincs egy darabja sem, amit történelmi hadseregek, császárok és francia királyok nagyszerű kosztümös csapatai ne tapostak volna, itt minden ösvény valami nagyon fontos helyre vezet" -Szerb Antal Toszkána csodálatos idővel köszöntött minket szerda reggel.  Az Erasmusos reggeli program az olasz turisztikai rendszerek, szállástípusok megismerésével indult. Pusztai Gabriella (IAL) előadásában fény derült számunkra, hogyan is működnek a helyi Agriturismok. A kisbusszal a szűk, kanyargós utakon felmenni olyan Gabi szerint, mint egy "videojáték", mindig előbukkan innen-onnan valaki. De az olaszok itt nem dudálnak; nyugodtak, megoldják. Az egyre szebb kilátás láttán pedig azt érezhettük, itt kellene egy házat venni.                       A Firenze hegyei közé épült Cercina Vecchia családi vállalkozás leginkább az olíva termesztés köré épül. A házigazdák, Cristina és férje, Filippo egy jellegzetes toszkán többfogásos ebéddel vártak

4.nap - Ne fogyókúrázz! Variálj!

Kép
Variáltunk a Mercato Centrale piac mai kínálatából:                       Nem éhezünk ez igaz, de a sok villamosozáshoz és gyalogláshoz kell is az erő.  A kedvenc T2 villamosunkon

4.nap - Dávid!

Kép
Az Accademia egy dolog miatt ilyen látogatott, ez pedig nem más, mint Michelangelo Dávid szobra. Nézzük is meg alaposan! Vagy akár bámuljuk! El tudtok képzelni minket így nettó fél óráig? Dávidnak nagy sikere van, a mai napig, nem véletlenül. Ebben a városban "mindenhol  Dávid fenekét látod", de bejönni ide, és eredetiben megcsodálni egyedülálló érzés.

4.nap - Boboli kert

Kép
Kedd délután végre nyitva volt a Boboli kert, így harmadik, egyben utolsó próbálkozásunkra bejutottunk. Megérte!            

4.nap-Marco Polo nyomában

Kép
Ma délelőtt a Marco Polo Istituto Tecnico turisztikai középiskolában vendégeskedtünk. Prof. Ludovico Arte, az iskola igazgatója fogadta a csoportot. Az ő látásmódja, újító ötletei példaértékűvé váltak a szemükben.  Máris van az Erasmusnak hozadéka: egy olyan partneri kapcsolat lehetősége, amely nemcsak iskolákat, gyerekeket, tanárokat hoz közelebb. Másrészt a gondolkodásmódot, hogy a siker nem feltétlenül az iskolai érdemjegyben, vagy egy iskola rangsorbeli státuszával mérhető, hanem azt, a boldog, magabiztos gyerekek bizonyítják.  Marco Polo, én utaznék veled! ⛵